Határon átnyúló találkozó Dunaszerdahelyen

December 14-én, Dunaszerdahelyen az Építészeti Szakközépiskola tornatermében került sor a ProVocEnt – A vállalkozás népszerűsítése a szakképzésben című projekt szlovákiai zárórendezvényére.  Mint arról már hírt adtunk, a projekt célja a vállalkozói készségek fejlesztése az adott szakképzés területén és a határon átnyúló szakmai együttműködés hatékonyabbá tétele és erősítése.

A csütörtöki napon az Építészeti Szakközépiskola, mint a rendezvény házigazdája látta vendégül a projektben részt vevő magyarországi partneriskolát, a Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziumát – annak diákjait, pedagógusait.

A Brindzik András és Sőregi Viktória (trénerek és facilitátorok) által vezetett esemény játékosan indult, ugyanis a közel 60 diák energizáló és ismerkedős feladatokon kereszült „melegített be” és készült fel a munkára. Ennek lényege az volt, hogy kipróbálják, mennyire tudnak együtt dolgozni, mennyire ismerik a társaikat, valamint saját magukat, és megtudták, hogy inkább vezető-, vagy beosztott típusba tartoznak-e.

A bemelegítő tréning után András elárulta, hogy a mai napra meghívást kapott öt szlovákiai fiatal vállalkozó is (hárman a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetségének tagjai), akik azért jöttek el hozzájuk, hogy tanácsaikkal és tapasztalataikkal segítsenek a diákoknak a projekt feladatainak sikeres megoldásában.

A fiatal vállalkozók rövid bemutatkozása után öt csoportra osztották a társaságot, melyeket a fiatal vállalkozók irányítottak. A diákok hasznos tanácsokat és tippeket kaptak a jövőt illetően, beszámolókat hallgathattak a vállalkozás indításának kezdeti nehézségeiről, de arról is, hogy a kemény munkával bizony hatalmas sikereket tudnak majd elérni, majd az ő mentorálásukkal különböző feladatokat oldottak meg, a nap zárásaként pedig prezentálták is azokat a diákok.

A holnapi nap igazán izgalmas lesz, ugyanis Győrben a Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziumában kerül sor az eredményhirdetésre, és megtudhatjuk, melyek azok a csapatok, akik a legjobban teljesítettek a projekt során.